Az ember igyekszik emelt fővel járni. Felemeli tehát a fejét, s szemét betölti az ég vitorlája, ez a végtelen űr elé kifeszített hatalmas vászon. Hogy mi van eme kékbe, feketébe, aranyba hajló gigantikus díszlet mögött, hogy mi van az égben, arról csupán sejtéseink lehetnek. De odafigyelünk-e arra, ami itt van elérhető közelségben, a szemhatárunk fölött, az ég előtt? Észrevesszük-e azokat a kontúrokat, éleket, íveket és mozdulásokat, amelyek időről-időre kitakarnak egy-egy darabot ebből a változó színű vászonból, s amelyek sugárzását megsokszorozza, vagy épp kioltja a mögöttes ég tiszta és részvétlen jelenléte? Képesek vagyunk-e elemelkedni a talajtól, hogy befogadjuk a földön túli, de az égen inneni világot? Merünk-e elég közel menni, hogy felpillantva már ne ütközzön szemünk a magához húzó földi héjba?Ebből a világnéző-pontból igyekszik feltérképezni az eget és előterét a most bemutatandó sorozat, amely egyelőre csupán 19 város és falu helyszíneit használta szemlélődéséhez, s ezért bántóan hiányosan, ám a folytatás ígéretével próbálja meg digitális képpontokká transzformálni azt a misztériumot, amelyben, ha öntudatlanul is, naponta megmártózunk mindannyian. Zsubori Ervin, 2002. október 12. |